Kategória






A hazánkban élő 4 galagonyafaj közül a  feketés termésű nagyon ritka. A feltűnő piros gyümölcsöt érlelő egybibés és a cseregalagonya közönséges és elterjedt. Mindkettő igen változó tövises cserje, ritkábban 10 méter magasra megnövő kis fa. Hazánkban az egybibés galagonya a gyakoribb.



 

A galagonya nemzetség 280 faja a rózsafélék családjába (Rosaceae) tartozik, és valamennyi a földünk északi féltekén él. Sok természetes hibridet alkotnak, rendszertani besorolásuk még nem teljesen megoldott.

A cseregalagonya hegy- és dombvidékeken él, főként füves lejtőkön, cserjésekben, erdőszéleken, bükkösökben, tölgye­sekben, karsztbokorerdőkben találkozhatunk vele. Levelei többnyire ékvállúak, fényes-zöldek, fonákjuk sárgászöld, legfeljebb a fél lemez kö­zepéig karéjosak, piros terméseiben – ellentét­ben az egybibés galagonyával – két csontármag is lehet. Mindkét faj virágai hófehérek és bogernyőt alkotnak, május-júniusban nyílnak.

A népi gyógyászatban leveleit és virágzó haj­tásait egyaránt használják, gyógyteának elké­szítve, szívfájásra, gyors szívverésre, magas vérnyomásra, érelmeszesedés ellen és vizelethajtó szerként. Egyes vidékeken, gyomorgörcs és gyomorfájás ellen, a virágokat és a terméseket főzik meg.
Leveleiket, virágos-leveles hajtásvégeiket  és termései­ket  egyaránt gyűjtik. A dro­gok fő hatóanyagai az 1-3 százalékban jelenlé­vő procianidinek és az 1-2 százalékban előfor­duló flavonoidok.
A drogok hatóanyagai javítják a szívkoszorúerek átáramlását, csökkentik a vérnyomást, to­vábbá vizelethajtó és enyhe szívnyugtató ha­tással is rendelkeznek.

A galagonya különböző részeiből készített gyógyteákat és szeszes kivonatokat, valamint a galagonyatartalmú gyári készítményeket főként időskori szív és keringési panaszok, egyes szívritmuszavarok és enyhébb fokú szívelégtelenség kezelésére használják.